A nyugdíjcélú megtakarításokról – bevezetés

A nyugdíjcélú megtakarításokról – bevezetés

A magyar nyugdíjrendszerrel kapcsolatos közbeszédben mára evidenciává vált, hogy az aktuális nyugdíjjárulékokból finanszírozott, úgynevezett „felosztó-kirovó” elvre épülő állami nyugdíjrendszer egyre kevésbé lesz képes kielégítő jövedelmet biztosítani a nyugdíjkorhatárt elérők számára. Akik nem készülnek fel idős éveikre, azaz nem tudnak felhalmozni aktív korukban jelentősebb pénzösszeget – melyből életük végéig stabil kiegészítő jövedelmük származhatna – az esetek többségében súlyos anyagi gondokkal kénytelenek szembenézni. Előzetes becslések szerint a mostani átlagnyugdíj mértéke meg is feleződhet 2045-re. Mint ismeretes, e tendenciák legfőképp társadalmunk demográfiai változásaira vezethetők vissza: hazánkban ugyanis egyre kevesebb gyermek születik, miközben a születéskor várható átlagos élettartam nő.

Hogy miért is fontos az öngondoskodás már fiatal kortól, azt a bankmonitot.hu cikke nyomán 6 pontban foglaltuk össze.

  1. A magyar társadalom demográfiai helyzetéből adódóan a következő évtizedekben az aktívkorú keresők száma egyre csökkenni fog, míg az időseké pedig tovább emelkedik. A csökkenő adóbevételek következtében pedig az állami nyugdíjrendszer egyre kevésbé lesz fenntartható.
  2. Fiatalon kezdve (30-35 évesen) egy viszonylag alacsony havi megtakarítás esetében is jelentős pénzösszegeket lehet felhalmozni a nyugdíjas korra többek között a hosszú futamidőnek és a kamatos kamatnak köszönhetően. Akik viszont elodázzák a döntést az életkoruk előrehaladtával egyre nagyobb részét kellene jövedelmüknek félretenni az azonos cél eléréséhez.
  3. Egyes megtakarításokkal „kivédhető” a nyugdíjkorhatár-emelés. A nyugdíjbiztosítások esetében a szerződés lejárata a szerződéskor érvényes nyugdíjkorhatár biztosított általi betöltésekor esedékes.
  4. Állami támogatás. Az öngondoskodást elősegítése céljából személyi jövedelemadó-visszatérítés igényelhető a nyugdíjcélú megtakarításokra. Mértéke 2022-ben 20%, legfeljebb évi 280.000 forint.
  5. A nyugdíjmegtakarításokat állami beavatkozás nem fenyegeti, mivel a megtakarítások önkéntes alapon működnek, és az emberek a privát számláikon, a saját adózott pénzükből takarékoskodnak.
  6. Bizonyos nyugdíj előtakarékossági típusokban kínált portfóliókkal az átlagnál lényegesen magasabb hozamok érhetők el, melyekbe élethelyzettől és kockázatvállalási hajlandóságtól függően érdemes befektetni.

Mindezek után adódik a kérdés, hogy mi nevezhető nyugdíjcélú megtakarításnak? Köznyelvi szinten minden olyan megtakarítás, amely az időskori megélhetést szolgálja nyugdíjcélú megtakarításnak tekinthető. A hivatalosan elismert nyugdíj előtakarékosságnak azonban megvannak a pontos ismérvei, melyek alapján háromféle megtakarítási típus minősül kifejezetten nyugdíjcélúnak. A hirdetésekben ugyan rengeteg nyugdíj megtakarítási termékkel találkozhatunk, azok besorolhatók a három kategória egyikébe.

A nyugdíj előtakarékosságok három hivatalos típusa a következő:

  1. Önkéntes Nyugdíjpénztár (ÖNYP)
  2. Nyugdíjbiztosítás
  3. Nyugdíj Előtakarékossági Számla (NYESZ)

Nagy előnyük más megtakarítási formákkal szemben, hogy kizárólag e három típus esetén vehető igénybe a már említett 20 %-os nyugdíjcélú visszatérítés, ami a feltételek tartós fennállása esetén milliós összegű jóváírást jelenthet. A jóváírás kizárólag az éves befizetésekre vonatkozik, a teljes nyugdíjmegtakarításra nem. Fontos, továbbá, hogy ez az összege kizárólag nyugdíjcélra használható fel.

Számos érv szól amellett, hogy a nyugdíj előtakarékosság valamely formáját már fiatalon, akár 30 éves korban elkezdjük. Az időtényezőt azonban nagyon fontos hangsúlyozni: míg fiatalon lényegesen kisebb anyagi ráfordítás mellett lehet érdemi megtakarítást elérni, a nyugdíjkorhatár közeledtével egyre kétségesebbé válik a cél elérése.

Hogy pontosan mit takar a három nyugdíj előtakarékossági forma, milyen előnyei, hátrányai és sajátosságai vannak, arról külön-külön a soron következő bejegyzésekben lesz szó.

 

Források:

https://bankmonitor.hu/nyugdij-megtakaritas/mikor-kezdjek-el-felretenni-a-nyugdijamra/

https://nyugdijmaskeppen.hu/mitol-nyugdijcelu-egy-megtakaritas/

https://nyugdijmaskeppen.hu/nyugdij-elotakarekossag-utmutato/#nyugdij-elotakarekossagi-szamla

https://nyugdijmaskeppen.hu/nyugdij-adovisszaterites/

1,878 thoughts on “A nyugdíjcélú megtakarításokról – bevezetés”

  1. Link pyramid, tier 1, tier 2, tier 3
    Tier 1 – 500 hyperlinks with integration inside articles on writing domains

    Tier 2 – 3000 web address +Redirect references

    Level 3 – 20000 connections blend, comments, entries

    Utilizing a link pyramid is helpful for online directories.

    Demand:

    One connection to the domain.

    Keywords.

    Valid when 1 key phrase from the content title.

    Remark the extra functionality!

    Important! First-level links do not conflict with Secondary and Tertiary-order hyperlinks

    A link structure is a tool for elevating the movement and backlink portfolio of a website or social network

  2. Профессиональный сервисный центр по ремонту фототехники в Москве.
    Мы предлагаем: мастер по ремонту фотовспышек
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!
    Подробнее на сайте сервисного центра remont-vspyshek-realm.ru

  3. Недавно нашёл отличный интернет-магазин, где можно приобрести раковины и ванны для ванной комнаты. Они предлагают огромный выбор сантехники и аксессуаров, подходящих под любой интерьер и бюджет. Ассортимент действительно впечатляет: различные модели раковин (накладные, встроенные, подвесные) и ванн (акриловые, чугунные, гидромассажные).
    Особенно если вы ищете: раковина в ванную комнату купить, что мне было очень нужно. Цены адекватные, качество товаров на высоте. Плюс, они предлагают профессиональные консультации, быструю доставку и услуги по установке. В общем, если кто-то ищет качественную сантехнику по хорошим ценам, рекомендую обратить внимание на этот магазин.

  4. ремонт кондиционеров сервис центры в москве

    <a href=”https://remont-kondicionerov-wik.ru”>профессиональный ремонт кондиционеров</a>

  5. Профессиональный сервисный центр по ремонту фото техники от зеркальных до цифровых фотоаппаратов.
    Мы предлагаем: сервис по ремонту проекторов
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!

  6. Профессиональный сервисный центр по ремонту камер видео наблюдения по Москве.
    Мы предлагаем: ремонт камер видеонаблюдения
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!

  7. Профессиональный сервисный центр по ремонту бытовой техники с выездом на дом.
    Мы предлагаем: сервисные центры по ремонту техники в нижнем новгороде
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!

  8. Профессиональный сервисный центр по ремонту бытовой техники с выездом на дом.
    Мы предлагаем:ремонт крупногабаритной техники в ростове на дону
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!

  9. Профессиональный сервисный центр по ремонту компьютеров и ноутбуков в Москве.
    Мы предлагаем: ремонт macbook pro 15
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!

  10. Профессиональный сервисный центр по ремонту планшетов в том числе Apple iPad.
    Мы предлагаем: ремонт айпад в москве
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!

  11. Профессиональный сервисный центр по ремонту посудомоечных машин с выездом на дом в Москве.
    Мы предлагаем: ремонт посудомоечных машин в москве недорого
    Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!

  12. RamonGycle