Egy fintech innováció az egyéni és családi költségvetés megtervezésében

Kiadás és bevétel tervezés

Több mint 70 éve vezeti kockás füzeteiben a család kiadásait és bevételeit egy idén 90 éves nyíregyházi asszony – olvasható a Telex cikkében. Éva néni elárulta, hogy az ötletet nem otthonról hozta, néhai férje kérése volt a rendszeres pénzügyi számvetés készítése, mely szokásával a mi napig sem hagyott fel. A feljegyzéseken keresztül pedig betekintés nyerhető évtizedek hazai ár- és bérmozgásaira, ahogyan a család gazdasági helyzetére is, mely meglehetősen pontosan követte az országos állapotokat. Így a 60-as 70-es évek fordulójának bővülését, vagy a kilencvenes évek elején tapasztalható magas inflációt és visszaesést is. Kuriózumnak számít ez a vállalkozás, szerencsére ma már nem kell feltétlenül kockás füzethez és tollhoz nyúlnia annak, aki nyomon szeretné követni pénzügyeit és annak nyomán szeretné megtervezni költségvetését. Erre ugyanis manapság már számos online alkalmazás létezik. Jelen írás ezen innovatív applikációk legismertebbjeit kívánja egy csokorba szedni.

Mindenekelőtt érdemes különbséget tenni kiadás követés és költségvetés tervezés között. Míg a kiadás követés esetében a pénzköltések tételes regisztrációjáról van szó, amiből a hónap végére kiderülhet, hogy mire mekkora összegek mentek el, addig a költségvetés tervezés egy nagyobb pénzügyi tudatosságot igénylő tevékenység. Ebben az esetben ugyanis az összes rendelkezésre álló pénzt előre – mondjuk a soron következő hónapra – be kell osztani. Természetesen így is jöhetnek rendkívüli kiadások, mondjuk egy háztartási eszköz javíttatási költsége, de egy jól működő tervvel sokkal kiszámíthatóbbá és nyugodtabbá válhat az élet. Az applikációk mindkét célra megfelelőek lehetnek, azonban elsődlegesen mégis a pénzügyi tervezésre szolgálnak. (Az családi költségvetés tervezéséről egy későbbi bejegyzésben részletesen is szó lesz.)

Valamennyi applikáció közös ismérve, hogy a bevételeket rögzíteni kell, így a munkabért, nyugdíjat, családi pótlékot, de lehetőség van egyéb bevételi kategóriák beállítására is. Ugyanígy a kiadásokat is rögzíteni és szinkronizálni szükséges. A havi rendszerességű tételeket be lehet állítani, mint a lakbért, az átalány alapú közüzemi számlákat, a hitel törlesztőrészletek stb. A napi kiadási tételeket, úgymint a bevásárlást viszont külön-külön fel kell rögzíteni, de egyes szolgáltatók esetében lehetőség van a bankkártyás tételek szinkronizációjára is, azaz nem készpénzes vásárlás esetében az automatikus rögzítésükre. A valós adatok kinyeréséhez fontos azonban, hogy következetesen, minden tétel kerüljön felvitelre, ellenkező esetben fals képet kapunk pénzügyeinkről.

Mivel a felvitt adatok érzékenyek is lehetnek, mindenképpen javasolt figyelmesen végigolvasni az ÁFSZ-t (Általános Szerződési Feltételek) bármelyik applikációt is választjuk. Ebben ugyanis leírják, hogy hogyan kezelik az adatokat.

Az applikációk között vannak ingyenesen, egyes elemeiben ingyenesen, valamint előfizetéssel igénybe vehetők, amelyre a kiválasztás során kell figyelemmel lenni.

A felsorolt applikációk Android vagy iOS operációs rendszerek egyikén futnak. A kiválasztás során erre úgyszintén figyelemmel kell lenni.

 

Néhány applikáció a legismertebbek közül:

  APPLIKÁCIÓ NEVE NÉHÁNY JELLEMZŐJÜK
1. Expense IQ A kiadásokat számlaemlékeztetővel, csekknyilvántartóval és költségvetés-tervezővel összehangolva is lehet kezelni. Magyar nyelven elérhető.
2. Home Budget A program a költségeket kategóriákba rendezi, több személy (családtagok) egyszerre is használhatják különböző eszközökről.
3. Koin Az egyik legelterjedtebb applikáció Magyarországon. A kiadások több valutában is kategorizálhatók. Lehetőség van diagramok készítésére. Fizetési határidőket, emlékeztetőket lehet beállítani benne. Egy vagy több bankszámlával is összeköthető az alkalmazás, igy a bankkártyás és átutalásos költések szinkronizálódnak a Koin egyenlegével. Magyar nyelven elérhető.
4. Költségvetésem Egy szokványos háztartási naplón túlmutató alkalmazás a rendszeres és egyszeri költések rögzítésére. A költések grafikus ábrázolásban is megtekinthetők. A költségvetés mód segítségével célkitűzéseket és limiteket is be lehet állítani változó feltételek és határidők mellett. Magyar nyelven elérhető.
5. Monely Manager Expense&Budget A napi, heti és havi tranzakciók egyaránt kezelhetők vele. Grafikonok, statisztikák készítésére is alkalmas. A bankkártya funkcióval pedig regisztrálhatók a kártyatranzakciók.
6. Money Pro Átláthatóan rendszerezi a kiadásokat és a rendelkezésre álló keretet. Be lehet állítani heti, havi vagy éves költségvetést. Meg lehet adni többek között a szórakozásra költendő havi keretet. Amennyiben a keretet túllépnénk a program figyelmeztetést küld.
7. MyWallet A kiadásokat jól lehet benne kategorizálni. Az adatok akár Excelben is letölthetők.
8. Royal Cashflow Kifejezetten családok számára tervezett program, amelyet egy regisztrációval több személy is használhat. A használata során – hasonlóan egy játékhoz – pontokat lehet gyűjteni és rangokat elérni, amelyek a költségvezetést hatékonyabbá tévő funkciókat oldanak fel. Magyar nyelven elérhető.
9. Spendee A felrögzített bevételekhez és kiadásokhoz különböző kategóriák rendelhetők, mint dátum, szöveg, helyszín, ár, pénznem, hastag, illetve kép is rögzíthető például a költés számlájáról. Lehetőség van továbbá az applikáció és bankszámla összekapcsolására, statisztikák, grafikonok készítésére.
10. Toshl A kiadások és bevételek könnyen és áttekinthetően felvezethetők. Több mint 160 valutában lehet benne rögzíteni.

 

Forrás:

https://telex.hu/gazdasag/2022/06/10/kiadas-bevetel-forint-pengo-inflacio-szamlak-koltsegek

https://tudastar.beosztom.hu/cikkek/kulonbseg-a-kiadas-kovetes-es-a-koltsegvetes-tervezes-kozott

https://www.penzugyiterkep.hu/penzugyi-tervezes/9-penzugyi-applikacio-ami-segit-a-tudatosabb-koltsegvetes-tervezesben

https://egy.hu/tech/heti-tech-teszt-appok-amik-segitenek-a-penzugyekkel-106543

 

Az MNB háztartásiköltségvetés-kalkulátora itt érhető el:

https://haztartasikoltsegveteskalkulator.mnb.hu/

Ez az oldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan múködés biztosítátása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. Az oldal további böngészésével Ön elfogadja az Adatkezelési szabályzatunkat.