Az év közepével, azaz július elsejével számos a mindennapi pénzügyeinkre is kiható intézkedés került bevezetésre. Az alábbiakban a fontosabbakat adjuk közre a Pénzcentrum.hu és az Index.hu cikkei nyomán.
Szigorodnak a hitelfedezeti és jövedelem terhelési szabályok
Július elsejétől a JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) szabályai szigorodnak. A JTM mutató szabályozza, hogy milyen mértékben terhelhető hitellel a havi rendszeres jövedelem, mennyi lehet ehhez képest a maximális törlesztőrészlet. Az új rendelkezések értelmében a jövedelmi limit 600 ezer forintra emelkedik, „vagyis az azt elérő fizetéseknél 60 százaléknál, míg az az alattiaknál 50 százaléknál ránt be az adósságfék”. A szigorítás kizárólag a július elsejétől igényelt kölcsönökre érvényes.
Csökken az alapszámla költsége
Harmadára, azaz 3.000 forintól 1.000 forintra csökken az alapszámla havi maximális díjtétele. Az alapszámla alapdíja nem haladhatja meg a megelőző év utolsó napján érvényes legkisebb összegű havi bruttó minimálbér 0,5 százalékát.
A havidíj fejében két készpénzfelvételt hajtható végre havonta valamely magyarországi ATM-ből, melynek együttes összege nem haladhatja meg a 150 ezer forintot, illetve az intézmény saját bankfiókjából is történhet készpénzfelvétel maximum egyszeri 50 ezer forint értékben. Alapszámlával a rendszeres utalásokon felül papír alapon vagy elektronikusan legfeljebb havi négy átutalás bonyolítható le. Az összes utalás összege nem haladhatja meg a 100 ezer forintot. A további fizetési műveletek száma nincs korlátozva, azonban díjait a bankok saját árképzési gyakorlatuk szerint határozzák meg. Hitelkeret nem kapcsolódhat a számlához.
Jelentősen nő a lakossági megtakarítások adóterhe
A jelenlegi 15 százalékos kamatadón felül további 13 százalékos szociális hozzájárulást (szocho) vezet be a kormány a megtakarítási formák egy részére. Az új adó azon befektetésekből származó jövedelmekre vonatkozik, amelyek az szja-törvény szerint kamatjövedelemnek minősülnek:
- folyószámlákon elhelyezett összegek,
- lekötött betétek,
- unit-linked életbiztosítások nyeresége,
- kötvények, valamint a
- befektetési jegyek hozama.
Azon befektetési nyereségek után nem kell szochót fizetni július elsejével, amelyek nem kamatjövedelemként adóznak vagy részesülnek adókedvezményben az szja-törvény szerint. Ilyen lehet az árfolyamnyereségként adózó, az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem, a tartós befektetési számlán lévő, valamint a biztosítási és nyugdíj-előtakarékossági kedvezményekkel támogatott befektetésekből származó jövedelem. Az állampapírok a kamatadó és a szochó megfizetésétől mentesek.
Készpénzfelvétel a boltok pénztáraiból
A július 1-jével megnyílt a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre. A bankoknak a kártyás ügyfeleik számára biztosítaniuk kell, hogy havonta legfeljebb két alkalommal, maximum 40 ezer forintig ingyen vehessenek fel készpénzt a boltok pénztáraiban. A készpénzfelvétel után a vásárlók bankja nem számíthat fel díjat és költséget. A lehetőség a cash-back szolgáltatást nyújtó kereskedőknél és szolgáltatóknál érhető el. Az összképet némileg árnyalja azonban, hogy a legtöbb üzletnél jelenleg még nincs cash-back szolgáltatás.
Nő a Diákhitel 1 kamata
Július 1-től 4,99 százalékról 7,99 százalékra emelkedik a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamata. Az intézkedés 2023. december 31-ig érvényes. A Képzési Hitel és a Diákhitel 2 továbbra is kamatmentesen érhető el. A diákhitel számlák esetében a pénzügyi szolgáltatóknak ingyenesen kell biztosítani a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a számlához tartozó bankkártya használatát.
Elindult az online árfigyelő rendszer
Július elsejétől bárki számára elérhető a kormány online bolti árfigyelő rendszere, melynek segítségével 6 nagy kereskedelmi lánc 1.200 boltjában forgalmazott több mint 60 termék árai követhetőek nyomon. Az oldalon 5 nagy termékkategóriába rendezve jelennek meg a forgalmazott árucikkek:
- tejtermék, sajt, tojás
- hús, felvágott
- zöldség, gyümölcs
- kenyérfélék
- tartós élelmiszerek
Forrás:
https://bank360.hu/jtm-mutato#Mit%20jelent%20A%20JTM%20Mutat%C3%B3
https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/bankszamlak/bankszamlavalasztas-es-bankszamlanyitas/alapszamla
https://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Modositasok_2023_julius_1jetol_az_egeszsegb_INYS0I
https://index.hu/gazdasag/2023/07/02/ingyenes-keszpenzfelvetel-boltok-bank-elado/