Érdemes mielőbb nyilatkozni a személyi jövedelemadó-kedvezményekről

„Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője az adóelőleg kiszámításához mielőbb, már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket.” – áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tegnap kiadott közleményében.

A korábbi SZJA-kedvezmények, úgymint a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, az első házasok kedvezménye, a családi kedvezmény vagy a személyi kedvezmény a tavalyival azonos jogosultsági feltételekkel vehetők igénybe.

Továbbra is adóalap-kedvezmény illeti meg a 25 év alatti fiatalokat. Nekik nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó, törvényben meghatározott egyes jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami idén 499.952 forint. Ez maximum havi 74.993 forint adómegtakarítást jelenthet. A munkáltató automatikusan figyelembe veszi ezt a kedvezményt. Nyilatkozni abban az esetben kell, ha nem kívánunk élni a kedvezménnyel.

Újdonság a 30 év alatti anyák kedvezménye, amelyet az a 25. életévét betöltött, de 30 év alatti anya érvényesíthet, „akinek a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeke után, vagy magzat után a családi kedvezményre való jogosultsága 2023. január 1-jétől nyílik meg”. (Azaz akinek január elseje után született gyermeke, illetve történt meg gyermeke örökbefogadása, továbbá, aki terhessége 91. napját január elseje után tölti be.)

A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után a családi kedvezmény összege 66.670 forinttal emelkedik havonta. A minimálbér emelkedéséhez igazodva pedig a személyi kedvezmény összege is nő 77.300 forintra, ami havonta 11.595 forint adómegtakarítást jelent.

Az adóelőleg-nyilatkozat benyújtható online, amit a NAV honlapján elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás segítségével (ONYA) lehet megtenni (Ügyfélkapu szükséges hozzá). Továbbá papíron is lehetőség van nyilatkozni, amit aláírva, két példányban személyesen kell átadni a munkáltatónak.

 

 

Forrás

https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Celszeru_mielobb_nyilatkozni_az_szja-kedvezmenyekrol

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230117/berbol-es-fizetesbol-el-figyelmeztetest-kuldott-a-nav-590974

 

A kedvezményekről bővebben az “Szja-adóalap-kedvezmények” c., 73. számú információs füzetben olvasható. Az információs füzet, a letölthető nyilatkozatminták (papír alapú nyilatkozattétel esetén), valamint további hasznos tájékoztatók a NAV honlapjáról érhetők el:

https://nav.gov.hu/szja

 

2,343 thoughts on “Érdemes mielőbb nyilatkozni a személyi jövedelemadó-kedvezményekről”