Magyarországon is elindult a lakossági BNPL szolgáltatás

A BNPL (Buy Now Pay Later – Vásárolj most, fizess később) szolgáltatásról már több alkalommal írtunk, mint egy néhány éve dinamikusan növekvő hitelezési újításról. Az előbbi körülírás jelen esetben indokolt, ugyanis a tevékenységnek manapság sincs pontos meghatározása és számtalan válfaja lelhető fel a világban. Alapvonásaikban azonban megegyeznek: a vásárlás során a vevőnek nem kell azonnal fizetnie az árucikkért vagy szolgáltatásért, hanem előre meghatározott részletekben vagy egy összegben kell rendezni a tartozását. Az így nyújtott hitelek jellemzően kamatmentesen vehetők igénybe, szolgáltatótól függően azonban változik, hogy felszámolnak-e késedelmi díj vagy sem.

A BNPL-szolgáltatók alapvetően kétfajta utat követhetnek: egyesek a pénzügyi intézményeknek közvetítenek hitelt, a kereskedőknek pedig részletfizetési szolgáltatást kínálnak; mások a kockázatot átvállalva faktorálják, azaz megvásárolják a kereskedőnek a vevővel szembeni követelését, majd meghatározott idő után beszedik a vételárat a vásárlótól.

A Magyarországon megjelent BNPL-szolgáltatók esetében ez utóbbi utat követi az IzzyPay és a PastPay, előbbit az InstaCash.

A vásárlás egyszerűen, gyorsan és minimális adminisztráció ellenében hajtható végre, amely a BNPL-szolgáltatások nagy előnyének tekinthető. Ugyanakkor egy hitelt, amelyet néhány perc alatt fel lehet venni, az arra hajlamos fogyasztókat impulzív és átgondolatlan vásárlásra ösztönözheti. Másrészt a BNPL igénybevétele nem követel meg olyan hitelminősítési folyamatokat sem, amelyek a hagyományos pénzügyi szektorban elő vannak írva.

A nem körültekintő hitelfelvétel komoly anyagi nehézségeket okozhat. Döntés előtt minden esetben szánjunk időt az ajánlatok áttekintésére.

 

 

 

 

Forrás:

https://www.portfolio.hu/bank/20221017/betort-magyarorszagra-is-a-bnpl-orulet-harom-magyar-ceg-amely-forradalmasithatja-a-vasarlast-573313

https://fintech.hu/vasarolj-most-fizess-kesobb-hogyan-tovabb/

https://fintechzone.hu/itt-az-izzypay-magyarorszag-elso-bnpl-vasarolj-most-fizess-kesobb-lakossagi-szolgaltatoja/

Leave a Comment

Your email address will not be published.