A felsőoktatási ponthatárok szerdai kihirdetése jó apropót kínál a társadalombiztosítással (tb) kapcsolatos tudnivalók felfrissítésére. Noha a jelentkezett diákok többség ősztől valamely felsőoktatási intézményben kezdi meg képzését, nem elhanyagolható azok arány sem, akik nem tudják folytatni tanulmányaikat. Esetükben az újratervezés részeként az egészségügyi szolgáltatási jogosultságukra (tb) is gondolniuk kell. A diákigazolvány lejártával ugyanis a volt tanuló egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága megszűnik és az egészségügyi ellátások további igénybevételéhez egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni.
„Azoknak a diákoknak, akik a 2023-2024-es tanévben fejezték be tanulmányaikat, még október 31-ig érvényes a diákigazolványuk, ezt követően 45 nap után kötelesek maguknak fizetni a járulékot, ha nem kezdenek el dolgozni vagy ismét tanulni.”
Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2024. január 1-től 11.300 forint/hó, azaz 380 forint/nap. Ezt a bejelentkezés időpontjától kezdve havonta kell megfizetni.
Amennyiben nem érkezik az egészségügyi járulékfizetési kötelezettségről automatikus értesítés, abban az esetben a járulék befizetése céljából a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) kell fordulni és kitölteni a 24T1011U jelű adatlapot (a részleteket lásd a források közt megadott 1. linken). Az adatlap online beadható, illetve a NAV ügyfélszolgálatán is beszerezhető. Erre azonban csak akkor van szükség, ha a NAV nem értesülne a jogosultság megszűntéről.
A bejelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- személyazonosításra alkalmas igazolvány;
- lakcímkártya;
- adóigazolvány;
- TAJ kártya;
- meghatalmazás, amennyiben nem az igénylő jár el az ügyben.
A járulékot a „NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számlájára” kell utalni. A közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet. A járulékot be lehet fizetni online, a NAV Ügyfélportálján, banki átutalással, illetve csekken is (a részleteket lásd a források közt megadott 2. linken). A befizetést minden hónap 12-ig kell teljesíteni.
Általános összegzés:
Fontos tudni, hogy nemcsak a diákoknak, de valamennyi magyar állampolgárnak, aki nem biztosított, illetve más jogcímen sem jogosult alanyi jogon egészségügyi szolgáltatásra az köteles egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére. Ennek hiányában, 6 hónapos nemfizetést követően (ha a hátralék összege meghaladja az egészségügyi szolgáltatási járulék összegének hatszorosát, azaz 67.800 forintot) az ingyenes orvosi ellátás megszűnik, beleértve a sürgősségi ellátást is (utóbbit az ellátást követően kell megfizetni).
Szintén fontos különbséget tenni az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság és a biztosítási jogviszony között. Bár mindkét esetben elmondható, hogy jogosultja tb támogatással kaphatja meg az egészségügyi szolgáltatásokat, lényeges különbségek vannak közöttük.
Az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság az adott ellátáson (pl.: nyugellátás, korhatár előtti ellátás), illetve az adott élethelyzeten (pl.: nappali képzésen tanuló hallgató, szociálisan rászorult) alapul. A biztosítási jogviszony – az álláskeresési támogatásban részesülő személyt kivéve – a biztosított keresőtevékenységén alapszik.
Az egészségügyi szolgáltatásra jogosult személy csak természetbeni egészségügyi ellátást kaphat, míg a biztosítottat az egészségügyi szolgáltatáson felül megillethetnek pénzbeli ellátások is (pl.: táppénz, gyermekgondozási díj stb.).
Az egészségügyi szolgáltatásra jogosult esetén az ellátás fedezetét – néhány kivételtől eltekintve – a központi költségvetés biztosítja, ezzel szemben a biztosított a társadalombiztosítási ellátás fedezésére járulékot fizet.
Forrás:
https://www.viapan.hu/hu/blog/allaskeresesi-tippek/tb-fizetes
14 from raw data sets were used to calculate fold changes in proteins between control and treatment generic cialis from india I like PF s Post- Cycle, which has zinc and milk thistle and a bunch of other stuff
I did not have a mastectomy due to the location of my tumor, it was very high in my breast so they just took out the lump 60mg priligy They are available as an oral pill form taken by mouth and an IV intravenous solution for situations where quick diuresis is necessary
priligy near me 5 resistance to quinolones in SE PJI Reference Molina Manso 27 and in 2015, Hamad et al
canadianpharmacyworld
https://expresscanadapharm.com/# my canadian pharmacy reviews
canadian drugs pharmacy
The team always ensures that I understand my medication fully.
where can i get clomid
They make prescription refills a breeze.
The staff provides excellent advice on over-the-counter choices.
order generic zestril without insurance
A gem in our community.
A pharmacy that breaks down international barriers.
can i buy cipro online
Drugs information sheet.
Their 24/7 support line is super helpful.
where can i get cheap cytotec without insurance
Unrivaled in the sphere of international pharmacy.
Achetez vos kamagra medicaments: kamagra en ligne – Achetez vos kamagra medicaments
Tadalafil achat en ligne Cialis sans ordonnance pas cher Cialis sans ordonnance 24h tadalmed.com
http://kamagraprix.com/# acheter kamagra site fiable
pharmacie en ligne france fiable: pharmacie en ligne pas cher – pharmacie en ligne sans ordonnance pharmafst.com
cialis sans ordonnance: Cialis sans ordonnance 24h – Cialis sans ordonnance pas cher tadalmed.shop
Tadalafil achat en ligne Pharmacie en ligne Cialis sans ordonnance Tadalafil achat en ligne tadalmed.com
https://kamagraprix.shop/# Kamagra pharmacie en ligne
Acheter Cialis 20 mg pas cher: Acheter Cialis – Tadalafil achat en ligne tadalmed.shop
Cialis sans ordonnance 24h: cialis sans ordonnance – Cialis sans ordonnance pas cher tadalmed.shop
https://tadalmed.com/# Tadalafil sans ordonnance en ligne
Cialis sans ordonnance 24h Cialis sans ordonnance pas cher Cialis sans ordonnance 24h tadalmed.com
vente de mГ©dicament en ligne: pharmacie en ligne pas cher – Pharmacie en ligne livraison Europe pharmafst.com
pharmacie en ligne sans ordonnance: Pharmacies en ligne certifiees – pharmacie en ligne livraison europe pharmafst.com
https://pharmafst.com/# pharmacie en ligne avec ordonnance
Cialis generique prix cialis prix Acheter Cialis 20 mg pas cher tadalmed.com
kamagra livraison 24h: Acheter Kamagra site fiable – Kamagra Commander maintenant
Kamagra Commander maintenant: kamagra en ligne – kamagra en ligne
https://pharmafst.shop/# Pharmacie Internationale en ligne
kamagra 100mg prix: kamagra 100mg prix – Kamagra Commander maintenant
achat kamagra Achetez vos kamagra medicaments kamagra 100mg prix
cialis prix: Acheter Viagra Cialis sans ordonnance – Achat Cialis en ligne fiable tadalmed.shop
Cialis sans ordonnance pas cher: Achat Cialis en ligne fiable – Tadalafil sans ordonnance en ligne tadalmed.shop
https://kamagraprix.com/# Kamagra Oral Jelly pas cher
Kamagra Oral Jelly pas cher kamagra en ligne Achetez vos kamagra medicaments
cialis sans ordonnance: Cialis sans ordonnance 24h – Cialis generique prix tadalmed.shop
https://tadalmed.com/# Tadalafil 20 mg prix en pharmacie
pharmacie en ligne france livraison internationale: Meilleure pharmacie en ligne – pharmacie en ligne fiable pharmafst.com
vente de mГ©dicament en ligne Medicaments en ligne livres en 24h pharmacie en ligne sans ordonnance pharmafst.shop
Pharmacie en ligne livraison Europe: pharmacie en ligne sans ordonnance – Pharmacie Internationale en ligne pharmafst.com
http://kamagraprix.com/# Kamagra Commander maintenant
pharmacie en ligne livraison europe: pharmacie en ligne sans ordonnance – trouver un mГ©dicament en pharmacie pharmafst.com
cialis generique: Tadalafil achat en ligne – Cialis sans ordonnance pas cher tadalmed.shop
Tadalafil 20 mg prix en pharmacie Cialis sans ordonnance pas cher Pharmacie en ligne Cialis sans ordonnance tadalmed.com
http://pharmafst.com/# vente de mГ©dicament en ligne
pharmacie en ligne fiable: Pharmacies en ligne certifiees – pharmacies en ligne certifiГ©es pharmafst.com
https://pharmafst.shop/# Pharmacie sans ordonnance
http://kamagraprix.com/# kamagra en ligne
https://tadalmed.shop/# Cialis en ligne
https://tadalmed.com/# cialis prix
Tadalafil sans ordonnance en ligne: cialis generique – Acheter Viagra Cialis sans ordonnance tadalmed.shop
п»їpharmacie en ligne france: pharmacie en ligne livraison europe – pharmacie en ligne pas cher pharmafst.com
pharmacie en ligne france livraison internationale: Pharmacie en ligne France – pharmacie en ligne france fiable pharmafst.com
https://kamagraprix.shop/# Achetez vos kamagra medicaments
профиль с подписчиками https://marketplace-akkauntov-top.ru