Változások a Vidéki Otthonfelújítási Program szabályozásában

A hatályba lépő változások az ötezer fő alatti preferált kistelepüléseken elérhető Program számos elemét érintik. Több ponton is szigorodnak a feltételek, de a két legjelentősebb módosítás az igénylők körét fogja bővíteni. Egyrészt március végétől a nyugdíjasokra is kiterjesztik a programot. Másrészt a kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön végig fix kamatozásúvá válik, ami alacsonyabb jövedelem mellett is lehetővé teszi a hitelfelvételt.

  1. A nyugdíjasok is jogosultak lesznek a felújítási támogatásra

Jogosultak lesznek a programra az

  • öregségi nyugdíjban,
  • özvegyi nyugdíjban,
  • rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban, illetve
  • korhatár előtti ellátásban,
  • szolgálati járandóságban,
  • átmeneti bányászjáradékban,
  • táncművészeti életjáradékban,
  • a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban),
  • egyházi jogi személytől nyugdíjban vagy öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesülnek, ideértve azt is, akinek esetében a folyósítást szüneteltetik,

A fenti kategóriáka tartozó igénylők esetében nem feltétel, hogy háztartásukban 25 év alatti gyermeket neveljenek, sem, hogy 1 éves TB-jogviszonnyal rendelkezzenek.

  1. Végig fix kamatozású lesz a támogatott kölcsön

A munkálatok költségének a fele, legfeljebb 3 millió forint a vissza nem térítendő támogatás, amit a felújítás befejezése után lehet igényelni. Aki nem rendelkezik elegendő önerővel, támogatott kölcsönt vehet fel, melynek maximális összege 6 millió forint, futamideje legfeljebb 10 év. A jelenleg érvényes 4,83 százalékos kamat mellett mindez 63.142 forintos várható havi törlesztőrészletet jelent.

A végig fix kamatozás bevezetése a jövedelem terhelhetősége szempontjából fontos változás. Míg a gyakran változó hitelek esetében törlesztőrészlet hozzávetőleg négyszeresének megfelelő fizetésre van szükség, addig a fix kamatozású hitelnél elegendő lehet a havi részlet duplájának megfelelő jövedelemmel rendelkezni. Az adósságfék szabályok értelmében a korábbi 254.000 forintos jövedelem helyett akár 127.000 forintos jövedelem is elegendő lehet a hitel igénybevételéhez, abban az esetben, ha a kiválasztott bank nem szab szigorúbb feltételt.

 

 

Forrás:

https://bankmonitor.hu/mediatar/cikk/megjelent-a-rendelet-igy-kaphatnak-otthonfelujitasi-tamogatast-a-nyugdijasok/

https://www.portfolio.hu/bank/20250312/belenyult-a-kormany-az-otthonfelujitasi-tamogatasba-meglepetes-is-van-a-rendeletben-747139

Magyar Közlöny 2025. évi 25. szám (809-812)

https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/08140b7c51e39adb4b50d0a4c994d29afeb72bc6/megtekintes

16 thoughts on “Változások a Vidéki Otthonfelújítási Program szabályozásában”

  1. [url=https://abis-prof.ru/image/pgs/index.php?filmu_onlayn_besplatno_v_horoshem_kachestve.html]https://abis-prof.ru/image/pgs/index.php?filmu_onlayn_besplatno_v_horoshem_kachestve.html[/url] смотреть кино новинки с высоким рейтингом

  2. [url=https://yarkompany.ru/language/pages/?volshebnue_skazki___okna_v_mir_chudes.html]https://yarkompany.ru/language/pages/?volshebnue_skazki___okna_v_mir_chudes.html[/url] что посмотреть из фильмов бесплатно

  3. [url=https://school33-perm.ru/media/pgs/?hitu_amediateki.html]https://school33-perm.ru/media/pgs/?hitu_amediateki.html[/url] мужское имя и город в венесуэле 6 букв

  4. [url=https://allboiler.ru/news/poznavatelnoe_kino__uchimsya__razvivaemsya_i_vdohnovlyaemsya.html]https://allboiler.ru/news/poznavatelnoe_kino__uchimsya__razvivaemsya_i_vdohnovlyaemsya.html[/url] погода руза на 7 дней

  5. [url=https://clockfase.com/auth/elmn/?filmu_na_kinogo___luchshiy_vubor_dlya_lubiteley_kino.html]https://clockfase.com/auth/elmn/?filmu_na_kinogo___luchshiy_vubor_dlya_lubiteley_kino.html[/url] смотреть аванпост 2019 онлайн в хорошем качестве бесплатно

  6. [url=https://li-terra.ru/art/filmu_143.html]https://li-terra.ru/art/filmu_143.html[/url] письмо по старому 8 букв

  7. [url=https://rumol.ru/wp-includes/wli/smotret_serialu_onlayn___udobstvo_i_vubor_dlya_kazghdogo.html]https://rumol.ru/wp-includes/wli/smotret_serialu_onlayn___udobstvo_i_vubor_dlya_kazghdogo.html[/url] входя в дом оглянись сериал смотреть онлайн бесплатно в хорошем все серии

  8. [url=https://flashparade.ru/wp-includes/jks/novogodnie_filmu_onlayn_smotret_besplatno_v_horoshem_kachestve.html]https://flashparade.ru/wp-includes/jks/novogodnie_filmu_onlayn_smotret_besplatno_v_horoshem_kachestve.html[/url] купить каталку для ребенка 1 год

  9. [url=http://www.newlcn.com/pages/news/filmu_141.html]http://www.newlcn.com/pages/news/filmu_141.html[/url] лучшие фильмы последних лет рейтинг

  10. [url=http://vip-barnaul.ru/includes/pages/onlayn_filmu___komfort_i_dostupnost_v_mire_kinematografa.html]http://vip-barnaul.ru/includes/pages/onlayn_filmu___komfort_i_dostupnost_v_mire_kinematografa.html[/url] новинки кино 2024 смотреть онлайн бесплатно в хорошем качестве уже вышедшие на русском языке hd 1080

  11. [url=http://neoko.ru/images/pages/filmu_onlayn__komfortnuy_sposob_naslazghdatsya_kino.html]http://neoko.ru/images/pages/filmu_onlayn__komfortnuy_sposob_naslazghdatsya_kino.html[/url] води гургон дом кисми 31 бо забони точики

  12. [url=http://devec.ru/Joom/pgs/filmu_144.html]http://devec.ru/Joom/pgs/filmu_144.html[/url] скачать бесплатно фильмы и сериалы на анвап

  13. [url=http://kib-net.ru/news/pgs/filmu_pro_piratov__zahvatuvaushiy_mir_morskih_priklucheniy.html]http://kib-net.ru/news/pgs/filmu_pro_piratov__zahvatuvaushiy_mir_morskih_priklucheniy.html[/url] купить бмв е39 в москве и московской области на авито с пробегом

  14. [url=http://www.bf-mechta.ru/wp-content/pages/luchshie_filmu_pro_vikingov_besplatno.html]http://www.bf-mechta.ru/wp-content/pages/luchshie_filmu_pro_vikingov_besplatno.html[/url] узбекистан вперед как будет на узбекском

  15. [url=http://www.zoolife55.ru/pages/multfilmu_pro_loshadey__chem_oni_pokorili_zriteley_.html]http://www.zoolife55.ru/pages/multfilmu_pro_loshadey__chem_oni_pokorili_zriteley_.html[/url] опель зафира 2013 года цена

  16. [url=http://www.nonnagrishaeva.ru/press/pages/luchshie_filmu_na_temu_boevuh_iskusstv.html]http://www.nonnagrishaeva.ru/press/pages/luchshie_filmu_na_temu_boevuh_iskusstv.html[/url] смотреть фильм онлайн бесплатно страшная красавица

Leave a Comment

Your email address will not be published.